Boros élmények és akik a borok mögött vannak

BorYssza Krónika

BorYssza Krónika

Csabától Alpha-ig

Szekszárdi borok színe-java Vesztergombi módra

2023. március 07. - László Vágó

Vesztergombi Csaba igazi izgalmas borsort állított össze számunkra. Persze nem is vártam kevesebbet. Tapasztalataim szerint Vesztergombi bort inni mindig nagy élmény és élvezet.
A mostani kóstoló előtt 2022 októberében kóstoltam néhány tételt a Vesztergombi Pince portfóliójából. Érdekes volt visszaemlékezni és összehasonlítani a kóstolási élményeket. Hiszen alkalmanként minden változhat. A bor is „továbbléphet” valamilyen irányba. Az ember állapota és körülménye is változik, amit sok minden befolyásolhat. Kezdve a hangulatától addig, hogy éppen mit evett legutoljára.

A borok listáját áttekintve, látszik Csaba egy kicsit eltért az általánosan használt, évjárat szerinti sorrendtől. Nem nagyon cizellálta a magyarázatot. „Úgy érzem, a borok állapotát figyelembe véve, ez a megfelelő fogyasztási és kóstolási sorrend”.
Ellenpróbát csinálni nem volt lehetőség J! Én hittem neki.

Aktuális Vesztergombi borsor
1 Pinot Noir 2019
Az egyetlen tétel, melyet bordói palackba töltöttek. Egy izgalmas Pinot Noir. A tartályos érlelés elősegíttette a borra jellemző gyümölcsös aromákat. A minimális fás érlelés egy kis kiegészítő fineszt ad a borhoz. Szerintem a gasztronómiában nagyon jól működő tétel. Jó ívású, kellemes bor, akár beszélgetés kísérőjeként is.
Értékelésem: 7+ pont
2 Bikavér 2018
Csaba édesapja Vesztergombi Ferenc 1992-ben készítette az első Vesztergombi Bikavért. A pincészet szerint jól sikerült és mérföldkőnek tekinti az életükben. Valószínűleg nem ennek a következménye, de talán közrejátszott, hogy Vesztergombi Ferencet választották 1993-ban az Év Borászának.
A 2018-ban készült Bikavér Kékfrankos, Kadarka, Cabernet Sauvignon és Merlot házasítása, melyek a Kerékhegy, Bodzás és Szarvastető dűlőkben szüretelt szőlőkből készültek.
Kellemes, még mindig friss élményt nyújtó ital. Nem túl vastag test, de nagy ízgazdagság jellemzi.
Értékelésem: 7+ pont
3 Cabernet Franc 2019
Cabernet Franc-t három éve palackozzák fajta borként. Korábban csak a Turul és a Csaba cuvée egyik összetevője volt. Kb. 1,2 ha Cabernet Franc szőlőterülettel rendelkeznek a Kerékhegy dűlőben. A Kerékhegy dűlőt a helyiek a „Szekszárdi havasoknak” is hívják a kb. 280 m magasságával.
Cabernet Franc 2019 palackozás előtt másfél évig nagy tölgyfahordóban érlelődött. Egy nagyon jó, CF jegyekkel bíró harmonikus bor, mely szerintem a Villányi Franc-k sorából sem lógna ki.
Értékelésem: 7+ pont
A korábbi kóstolón egy kicsit jobban tetszett. A körülmények? Akkor az értékelésem: 8 pont volt.
4 Cabernet Sauvignon 2019
Ezt a bort a fekete bogyós gyümölcsök aromái és egy kicsit keményebb tannin jellemezte. Számomra ez nem volt zavaró.
Értékelésem: 7+ pont
5 Kétvölgy Kékfrankos 2018
Ez a bor a Porkolábvölgy és Hidaspetre dűlőben termett Kékfrankós szőlőből készült, azaz Kétvölgy Kékfrankos.
Jó minőségű, jellemző Kékfrankos jegyekkel rendelkező ital.
Értékelésem: 7+ pont
6 Turul 2017
Turul cuvée állandó összetételű, Cabernet Franc és Merlot házasítás. Turul Cuvée életében 1997-ben állt be egy változás. 1997-ig Cabernet Franc 40%, Merlot 60% arányban készült a párosítás. 1997-tól az arány megváltozott, vagyis Cabernet Franc 60%, Merlot 40% összetételű cuvée készült.
Jó ívású, könnyedebb gyümölcsös és fűszerességgel rendelkező nedű.
Értékelésem: 8+ pont
7 Kerékhegy Shiraz 2017
Ez a Syrah a nevét a termőterületéről, a Kerékhegy dűlőről kapta a nevét.
A Kerékhegy Shiraz egy vastagabb testtel rendelkező, harmonikus és kiegyensúlyozott bor. Meleg, gyümölcsös és fűszeres aromák jellemzik, melyek nagyszerű összhatású italt produkálnak.
Értékelésem most és korábban is: 8 pont
8 Csaba 2017
A pincészet zászlós bora és csak kiemelkedő évben készítik. Csaba szerint a 2017-s év is ilyen volt. A klasszikus bordói házasítás új évjárata. Tehát a Csaba Cuvée összetevői Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot egyenlő arányú házasítása. Két évet töltött hordóban. Mind illatában, mind ízében nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott tétel. A különböző szőlőfajták legjobb arcukat mutatják és kiváló összhangban nagyszerű ízvilágot és ízgazdagságot eredményeznek.
Értékelésem mind a két kóstolón: 8+ pont
9 Alpha 2017
Ez a cuvée Cabernet Franc, Shiraz a Kerékhegy-ről és Cabernet Sauvignon, Merlot a Bodzás-ról szüretelt szőlőkből készült. Vesztergombi Pince díjnyertes bora a legdrágább a portfolióban. Ára 50000 Ft. Összesen 1200 palack készült belőle.
Mondhatjuk ez a Vesztergombi csúcsbor. Egy nagyon komplex, harmonikus, elegáns, nagy testű és ízgazdag nedűt kóstoltam.
Értékelésem: 9+ pont

Bevallom, mind a Szekszárdi borvidék, mind a Vesztergombi Pince a kedvenceim közé tartozik. Még egy kedvenc a Vesztergombi Porkolábvölgyi Kékfrankos 2017. Korábban vettem egy kartont ebből a fantasztikus borból. Sajnos már csak pár palack maradt belőle. Egy üveget mostanában bontottam fel és kóstoltam. Elmondhatom, hogy nagyon jó állapotban van és szerintem még fejlődni is fog.

Magyar bort inni élvezet, magyaroknak dicsőség!

Vágó László
borélmény szakíró
vagolaszlo_488704_100.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://boryssza.blog.hu/api/trackback/id/tr8618066422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása